Égigérő paszuly a világban

Friday, August 12, 2005 9:30 PM

Képzeljetek, sört iszom!

Ma már nem csak az én okoschságomon múlott, de minden esetre 40 km-t sikerült gyalogolnunk úgy, hogy ebből hatot tulajdonkeppen fölöslegesen. De már nagyvonalúak vagyunk, mi az nekünk. Amikor megérkeztünk Portomarinba, azt hittük, hogy meghalunk. Aszfalt volt az út nagy része, iszonyú fárasztó a lábnak. a térdem jelzett is, bár már régen tette. Amikor megérkeztünk, nem volt hely, de aztán a lengyel fiú elszámolt tízig, és közölte a hospitalerokkal, hogy a megszállt emberek többsége nem is igazi zarándok, mi meg ekkora út után halunk meg, és érdekes módon lett helyünk. Még nem zuhanyoztam, és azt beszéltük, lehet, nem is fogunk, mert így ijesztegetjük majd a többieket. Esetleg gyilkolunk:))



Szóval túl a száz km-t jelző táblán...



Közben nagyon jó kis csapatok gyűltek össze. Három nappal korábban mindenfele náció próbált itatni az általa kedvelt pálinkával, amikor kiderült, hogy én inkább azt részesítem előnyben a sörrel szemben. Volt ott olasz, spanyol, lengyel, no meg magyar persze. Nagyon vicces, mert közülük egy csomó emberrel legalább tíz napja együtt gyalogolunk, de csak most kezdtünk el beszélgetni, illetve egyből mulatni. Mariannal, az újabb magyar lánnyal magyar dalokkal kápráztattuk el a közönségünket, természetesen nagyon hálásak voltak.

Most már ugyanis olyan sok az ál-zarándok, akik taxival vitetik a csomagjukat, és vidáman sétálgatnak, hogy mindenki ragaszkodik a régebbi (három-négynapos) ismerőseihez. Ráadásul aznap esett az eső, és felhőkben érkeztünk meg egy O Cebreiro nevű faluba.



Gyönyörű volt, misztikus, de muszáj volt melegedni. (Az esőnek is muszáj volt esnie, eloltotta az erdőtüzet. Ebből én nem láttam semmit, csak a feketeséget, meg a szagot éreztem. Borzasztó volt.) Ja, és pont úgy esett, hogy én nem áztam meg, a cipőm pedig nem ázott át! Aztán tegnap először az alternatív utat választottam, sok ilyen van, ezek általában szebbek, de hosszabbak is. Így csöppentem egy XVI században épült kolostorba, ott volt a szállás, Samos nevű településen. És este Közép-Európa gyűlt össze: lengyelek, csehek, magyarok. Nagyon jó volt, jó emberek. Ma is az út végén, azaz tíz km-rel a cél előtt találkoztunk, az utolsó lépéseket együtt tettük meg. Tudjátok milyen érzés, amikor fél ötkör az embernek meg tíz km-t kell gyalogolnia? Sz@r, nagyon sz@r. Főleg harminc után... A kolostor kicsit katonás volt, és miután az utóbbi időben többször is, amikor kiderült, hogy magyar vagyok, kevés ágyas szobában kaptam helyet, nehéz volt ismét száz emberrel együtt aludni. Itt meg hatkor felkapcsolták a villanyt, egy diktafonból katonás Caminos indulókat hallgattunk, fél hétkor áldás, aztán indulhattunk.



Különben most mindenki tervezi a megérkezést, amikor másnap nem kell felkelni ötkor, és este mulathatunk akármeddig. A két héttel korábbi városokról úgy beszélünk, mintha a tíz évvel ezelőtti csínytevéseinkről mesélnénk. Mindenki nevetve meséli, hány kilós volt a zsákja. Martin, a lengyel fiú például tíz kiló könyvvel indult, mert azt hitte, hogy sok csendes órája lesz, amikor majd olvashat. Hát elég hamar feladta postán... Ditta, a cseh lány, aki csak Leonban kezdett, 14 kilós zsákot cipel magával.



Galicía gyönyörű, ezt továbbra is fenntartom, de egészen más, mint az út eddigi része. Több szempontból is. Egyrészt a falvak hegyi faluk, ezért értelemszerűen sokszor tehén meg kecske sz@rban tapicskolunk, egyeseknek ez szokatlan. Aztán itt vannak az ál-peregrinok, lásd feljebb. Aztan drágább is, bár az albergek ingyenesek. Ez a része a Caminonak a 21. századról szól, arról, hogyan viseljük el társainkat.



Toleranciát, alázatot türelmet kíván tőlünk. Mert persze türelmetlen az ember.
Például a kézzel mosást ilyen formán unom, azt, hogy sokszor az alig csepegő csapban kell tisztálni. de muszáj. Azt is, hogy az albergek koszosabbak, de erthető, naponta 100 ember után nem lehet mosni. Az utolsó előtti állomás 800 embert bír fogadni! Oda már csak azért is bemegyek, mert azt nem lehet kihagyni. És a tervekkel ellentétben nem hétfőn, hanem kedden érek be. Így nem megyek óceánhoz, majd legközelebb. Most úgy néz ki, hogy ez a társaság együtt érkezik majd meg, az jó lenne. Arról beszélgetünk, hogyan élünk majd ezután nagyvarosban, hogy itt milyen jó, hogy az ember kinyílhat, hogy nem kell titkolózni, játszmákat játszani. Én is arról elmélkedtem valamelyik nap, hogy mióta eljöttem, nem kellett magyarázkodnom, nem értették félre, amit mondani akartam.(Vagy ezt már írtam?)



Szóval nagyon vidáman továbbra is, bár kissé meggyötörten. Mert miután megszokták a lábaim, hogy viszonylag egyenletes terepen kell vigyenek, belejöttek, és a napi 22-25 km-t meg sem érezték. Erre következtek a hegyek, és napok óta minimum 500 méteres szintkülönbséget mászunk és ereszkedünk.



köszönöm az üzeneteket, nagyon aranyosak vagytok. Nem tudom, legközelebb mikor írok, minden esetre már egy hét sincs hátra.

Csók mindenkinek

Fotók:
Már csak 100 km
O Cebreiro - mindenki iszik és itat
O Cebreiro - érkeznek a zarándokok
Samos - a zarándokszállás is ebben van
Galicía - gyönyörű
Hajnali készülődés
Galicía
Pihenő zarándok kelékekkel: fásli, sör, kenyér, bicska