Égigérő paszuly a világban

Saturday, August 06, 2005 7:28 PM

Meghalok. Kb öt km-t futkostam ma Astorgában, egy, leginkább Papagenora emlékeztető embert követve. Kalapjában az elmaradhatatlan madártollak, színesben felöltözve. Szerintem ez élteti, hogy peregrinokat és peregrinakat visz körbe a városban.



Szóval az történt, hogy elindultam a szieszta közepén várost nézni. Gaudit csodáltam kívülről, sétáltam, és élvezkedtem. Aztán kinyitották a püspöki palotát, bementem, és olyan történt velem, amin épületben még soha. Most már egészen biztos, hogy Gaudi nem emberből volt. Lélegzetállító épület, elvarázsolt palota. Pehelykönnyű, miközben kőből készült. Egy órát keringtem benne, és bizsergett mindenem. (Olyan volt, mint az a három színházi előadás, amiért megérte elvégeznem az egyetemet.)



Aztán kijöttem, és megtalált magának ez az ember, és ettől kezdve nem volt megállás. Mondjuk kétségtelen, mindent láttam, annyit, amennyit ma senki a mintegy kétszáz zarándok és ki tudja hány turista közül.



Rohant előttem, én meg astorgai költők házát néztem, különböző múzeumokat, térdepeltem, hasaltam a járdán és tenyérnyi ablakokon néztem római fürdők maradványait. Néha már nem is beszélt, csak mutogatott, hogy hova álljak, mit nézzek. Persze spanyolul, bár ebbe már belejöttem. Tudok mindent... Olyan volt az egész, mintha elvarázsoltak volna, vagy egy filmbe csöppentem volna. Három órán át. A végén már csak mosolyogtam, bólogattam, erőm nem volt azt se mondani, hogy szép. Pedig az volt. A végén megpuszilt, jó utat kívánt, és elment. Csak azt sajnálta, hogy a csokoládé múzeum már bezárt, mert ott csokit is kaptam volna. (Bárhova bementünk, mindenhol kért valami kis emléket, képet nekem.)

Szóval ismét jól informált vagyok:)



csókok kedveseim, és ne ijedjetek meg a bolondoktól

Fotók:
Papageno
Zarándokmúzeum a püspöki palotában
Astorga szieszta idején
Az astorgai katedrális