Égigérő paszuly a világban

Tuesday, August 09, 2005 1:19 PM

Hát ez is sikerült. Most éppen internethez jutnom:) Szóval két nappal és ötven km-rel korábban valami hajtott előre. El akartam dobni a kövemet, hogy a lelki terheim jó részétől is megszabaduljak. Legalább is a zarándok-legendák szerint. És emiatt mentem - mentem, nem álltam meg a többiekkel. Felmásztam 1500 méterre, aztán tovább az albergeig. És csoda történet: a középkorba meneteltem bele. Mint kesőbb kiderült, 1180-ban már lejegyezték, hogy itt (Manjarin) alberge volt. Csak akkor még település is körülötte, most csak romok



Amikor megérkeztem, már voltak vagy hatan, mint kesőbb kiderült, csak egy volt zarándok, a többi hospitalero. Furcsa emberek, de nagyon kedvesek. Amikor pecsételtettem, kérdeztek, hogy eszem-e velük.



Mondtam nem, mert nem vagyok éhes. Aztán megmutatták az alberget: hát, se villany, se semmi,. csak egy kőház, benne hat matrac, kézzel megszámozva. A hely, ahol voltunk egyébként, szintén tákolt: mindenfele cuccból. (Igazából nem tudom rendesen leírni, majd mutatom a fotókat.) Vicces díszítőelemek: páncélsisak, kardok, meg hasonlók, zászlók. Aztán mégis ettem velük, mert hihetetlen jó illata volt a tortillanak, közben újabb zarándokok érkeztek.



Egy magyar lány is. (És érdekes módon, aznap egy cseh csapat szállt meg ott, mi ketten, egy spanyol meg két nemet. Mindenki más elszaladt.) Víz sem volt, csak egy csorgó, amibe dugó volt, hogy ne pazaroljak a vizet, WC persze nem, csak fabudi, és vicces, "fűre sz@rni tilos" rajzok, a nagy puszta közepén. Aztán vacsorát is kaptunk, de közben jöttek-mentek emberek, kardokat nézegettek, meg templomos zászlókat hoztak-vittek. Aztán vacsora után kezdtek el sürögni-forogni, és egyszer csak egy templomos szertartás közepében találtuk magunkat. Mivel ezek az emberek nagyon komolyan csinálták, meg nevetni sem lehett. Nagyon érdekes volt, amint ott mondogattam utánuk a szöveget, kezemmel a szívemen, miközben ők sírtak mellettem. És ott élnek, tulajdonkeppen mindenük megvan, ami kell nekik, nagyon tiszták, csak éppenséggel középkori szinten. Én örültem, hogy rátaláltam erre a helyre.

Most Villafrancaban, tegnap Ponferradaban. Ott nagy alberge, különben is sűrűsödnek az emberek. De mikor meghallották, hogy magyar vagyok, nem a száz ágyas szobában kaptam ágyat, hanem a három négyágyas közül az egyikben. Ha otthon bárki lány nem érzi jól magát a bőrében, jöjjön ide kis önbizalomért. Nem tudom pontosan, milyen hír keringhet a világban a magyar nőkről, de az biztos, hogy mindenkinek csillog a szeme, amint meghallja, honnan jöttem.



Ma délelőtt fél 11-kor, 15 km után valahol polipot ettem egy kocsmában a helyi arcokkal, és borozgattam, mert szerintük csak együtt érdemes fogyasztani a kettőt. Most meg egy gyönyörű magán-albergeben vagyok, és lecsaptam a gépre.

A táj gyönyörű, a hegyek... és most át kell adnom a gépet, majd később meg lehet, ide pofátlankodom. csók mindenkinek.



Ti számoljatok a kilométereimet? Nagyon fogynak...

Fotók:
A vaskereszt
Ebéd
Manjarin, háttérben a szállás épülete
Helyi arcok
Így főzik, pirosparikával megszórva tálalják