Égigérő paszuly a világban

Wednesday, July 27, 2005 2:42 PM

Képzeljetek, ma végre főztem, paradicsomos tésztát. Lecsós terveim nem nagyon valósulnak meg, mivel paprikát itt nem egyértelműen lehet kapni, és ha van is, nem olyan kis aszott tv paprika:))) A konyhák különben fel vannak szerelve, sőt, mindenki vesz valamit, ami megmarad nyersanyag, azt itt hagyja. Tésztát például szinte soha nem kell venni, de olaj, ecet, fűszerek is vannak.

Ha ezt valaki látná, hogy néz ki a csapat, amikor megérkezik egy-egy albergebe, hasára csapna, és úgy nevetne. Mindenki sántikál, nyőg, piheg. Én sem értem, ilyen lábakkal hogyan lehet másnap is elindulni.

Mint ahogy azt sem, hogy mások sokkal nagyobb ragtapaszokkal miért tudnak gyorsabban haladni nálam. Nem mintha bárhova sietnék, csak... A lábkenőcs-gyártó cégeknek hogyan nem jutott meg eszükbe legyártani valami spéci Caminosat? Itt aztán lenne kereslet. Mindent a lábunkra kenünk, naponta háromszor minimum.



Azon is elmélkedtem, hogy tulajdonkeppen a bugyik, zoknik és fogkefe kivételével mindent otthon lehet hagyni, mert itt kap az ember. Amiért mégis jó, ha vannak nálunk dolgok, az, hogy tudunk adni másoknak. Itt megtanul az ember kérni és elfogadni valamint tiszta szívből adni. Nem kis dolgok ezek!

Most már ha magam mögé nézek, sem látok hegyeket. Csak dombok követik egymást. És learatott mezők. Az idő kegyes hozzánk, mert olyan igazán forró nap nem is volt. Egy kis szellő mindig fújdogál, ma határozottan erősen fújt, szemből, de azért melegen. Velünk volt. Az út elég egyhangú volt, de a felhők olyan figurákat alakítottak, hogy el lehetett szórakozni.



Képzeljetek, nincs kivel boroznom. Elég hihetetlen lehet, hogy itt én vagyok a nagy iszákos. Lassan oda jutok, hogy naponta egymagam megiszom egy palackkal, mert mégsem hagyhatom ott.

Ma Beloroban vagyok, vagy egy nagyon hasonló nevű helyen:) és már ezeket az embereket is el kell hagyni, mert ma, amikor megérkeztem, túlságosan szívélyesen üdvözöltek, mint régi ismerőst. Újabb csapatot kell keresnem. És félreértés ne essék, végig fogok menni, csak eddig az agyammal tudtam, tegnap éreztem is. Különben meg nem olyan egyszerű ez! Tegnap ismét összefutottam a gyógytornásszal, azzal biztatott, hogy valaha majd tudok rendesen lepcsőre menni, és nem kell mindig hordanom a térdvédőt. Pedig már megszoktam, meg aztán a nyáron muszáj lesz, mivel alatta nem barnul. Hát elég érdekesen vagyok csíkos...

Csók mindenkinek

Fotók:
Furcsán vagyok csíkos
Esti lábkezelés
Már csak dombokat látok