Égigérő paszuly a világban

Friday, August 05, 2005 3:05 PM

Erika ismét okosch volt, és amikor Erika okos, akkor minimum 35 km-t gyalogol. Hát ez történt tegnap is, amikoris kb. 10-en tettük meg ezt a távot. (Nekem ugye második nap volt 30 fölött, bírom, de azért ilyen nincs a javasolt útvonalban.) Szóval számolgattam, és nem tudtam eldönteni, hogy bemenjek-e tegnap Leonba, vagy osszam ketté az utat, ami viszont azt jelentette volna, hogy az óceán úszik. Végül így sikeredett. Amikor beestem az albergebe, sok régi (legalább három-négy napja nem látott) ismerőssel találkoztam.



Mindenki nagyon aranyos volt, a nyakamba ugrottak, és amikor kiderült, hogy honnan jövök, a spanyol fiúk csodás asztalt terítettek, borral, desszerttel, gyümölccsel. (Lehet azért ilyen jó ez a Camino, mert nem józan az ember???:))Este pedig a svájciak etettek meg.

Aztán kis pihenés után elindultam spanyol nyelvű városnézésre a spanyolokkal. Mindent megértettem, de nagyon kellett koncentrálnom. Leon gyönyörű, a katedrálisa lélegzetelállító. Gaudit is láttam! Milliónyi terecske, nagy élet, szűk utcák, parkok. Már megszoktam, hogy csak futtában nézek várost, de jó lenne egyszer kényelmesen is ellátogatni egyikbe-másikba.



Különben a Caminoban egy nagyon nehezen elviselhető rész van: amikor beérkezem a nagyobb városokba, és átverekszem magam az ipari negyeden. Leonban ez is könnyebben ment, valahogy jól kitalálták, és ösvényeken bandukol az ember, nem járdán. Nagy különbség! Én meg azt szoktam játszani, hogy elképzelem, Budapesti viszonylatban hol járok. De amikor megérkezem, a központtól mindig messze, nagyon messze:) Másik trükköm, hogy a váarosok, települések előtt, vagy közvetlenül a határukban megpihenek. Azért, hogy élvezhessem a várost, amikor már benne vagyok, ne holt fáradtan csoszogjak, és várjam az alberget.

Tegnap például egy padon feküdtem kb fél órát. Mellettem állt egy busz, és csak akkor vettem észre, amikor elindult a belvárosba. Pedig emlékszem meg, hogy Pamplona előtt, azaz alig 300 km-rel korábban meg sóvárogva néztük a városi buszokat. (Lehet, hogy én ezentúl az időt km-ben fogom számolni?)

Nem írtam meg a fecskékről. (Többek között.) Életemben nem láttam még egy helyen ennyit belőlük. És olyan életvidámak! Nagyon jó hallgatni őket. Aztán ott vannak a gólyák. Templomtornyonként minimum egy, de inkább három-négy feszek. Kelepelnek ha állunk, ha menetelünk, békát keresnek. Mindig jelen vannak.



Aztán a sárga nyíl is kimaradt, ami pedig az életemet vezérli. Az utat mutatja. Mindenhol ki van festve, ezért nem tévedünk el. Ha akarjuk észrevesszük, ha nem, nem veszünk tudomást róluk. Nem hivalkodóak, nem követelőzők, de azért jelen vannak, és jó hallgatni rajuk.

Életemben nem figyeltem ennyit a jelekre, állítólag ez nagyon jó gyakorlat. A vőárosokban a nyilak mellett kagylóhéjak vannak beöntve a járdába, belefaragva a kutakba, ráragasztva a házakra. Nagyon vigyáznak a zarándokra, és ez nagyon jó érzés. Itt tulajdonkeppen az a jó, hogy mindenki a legfontosabb peregrino/peregrina a saját maga és a többiek számára is. És így senkinek nem lehet hiányérzete. Szeretetből legalább.

Most Sant Martin del Caminoban vagyok, egyes térképek szerint már nincs hátra 300 km sem. Pedig arra is emlékszem, amikor még az is elérhetetlennek tűnt, hogy ötszáz alá jussunk. Ma is túljöttem négy kilométerrel, és tovább is bírtam volna, de nem akartam játszani a lábaim jóindulatával. Holnap úgysem akarok Astorgánál tovább jutni. Hamar bent leszek a városban, picivel több idő jut rá.



Ja, tegnap bencések által fenntartott albergeben aludtunk, az első volt, ahol el voltunk különítve a fiuktól. Már-már vicces volt ez a figyelmesség.

Ma találtam egy Bibliát. Nagyon örültem neki, mert napok óta azon elmélkedtem, hogy kellene egy az útra. Aztán bementem egy albergebe, hogy vizet vegyek magamnak, és ott volt a polcon a magyarnyelvű Újszövetség. (Szinte mindenhol vannak polcok, ahol ott lehet hagyni a fölösleges dolgokat, vagy oda teszik a talált tárgyakat is. és onnan azt veszel le, amire szükséged van, és persze ott hagyod a túl nehéz cuccaidat.)

Valami mindig kimarad

Kezd ismét dombosodni-hegyesedni a táj. Lassan kibandukolok Leon tartományból, következik Galicia.

És még csak annyi: olyan vagyok mint a borsószem királykisasszony, minden porszemet megérzek, bárhány réteg is van közöttünk. A nadrágom zseben a varrás sért. Ha kibontom, szétesik a nadrág. Akkor meg hogy nézek ki? Vicces nagyon. Az övtáska pántja. Azt sem nagyon lehet eltávolítani:) Ja: és én nem nézek ki rosszul. Az emberek lába általában leginkább pólyához hasonlít. Reggel és este bánatos arccal kötözgetik órákon át. De mennek rendületlenül!

csókhegyek

Fotók:
Gólyák mindenütt
Leon - délutáni szieszta
Leon - katedrális
Ezekről a táblákról derül ki, hogy egy-egy település mennyire felszerelt
Leon - Gaudi