Égigérő paszuly a világban

Thursday, July 21, 2005 4:41 PM
Nos, az a jó, hogy nem tudom soha, még mi következik. Különben feladná az ember, azt hiszem, ezzel nem csak én vagyok így. Viszont nap mint nap csak belevágni a nagy ismeretlenbe, az egészen más.

Különben jól ki van ez találva. Első napról lehet tudni, hogy iszonyatosan nehéz. De ebbe belevág az ember, mivel hajtja az akármi. És még nem fáradt, stb. Aztán megérkezik Roncesvallesbe, ahol nincs semmi látnivaló, az egész település hat ház, tehát ahogy kinyit a szállás lefeküdhet aludni. Másnap reggel korán elkezdődik a szöszölés, de az emberek már nehezebben szállnak le az ágyakról, és a földön úgy járnak, mintha valamit éjszaka becsempésztek volna a lábuk közé.

Keservesen elindulnak egy viszonylag egyenes úton, és igyekeznek úgy facsavarni a lábaikat, hogy ne fájjon a járás. Az út később egyre durvul, a járások egyre tekerednek. Amikor végre megérkeznek a szállásra, már mindenük fáj, ott is, ahol nem is gondolták volna, hogy izmuk is van. Harmadik nap folytatódik, akkor viszont következik Pamplona, ami annyira gyönyörű, hogy mindent elfeledünk. (Persze nálam ez másként működött: én első nap megnáthásodtam - várható volt, tehát elkezdtem kúrálni magam fokhagymával, mert hoztam, meg a gyógyszereimmel. Dupla haszon: ezen túlvagyok, és a legnehezebb gyógyszerek elfogytak. Aztán ugye jött a térdfájás, tehát én nem is éreztem, hogy izomlázam lenne. És a messze legkönnyebb és legpraktikusabb tartalmú zsákom felsértette a vállam, a csontomra nőtt két púp. Mást nem kell bevallanom, és ma ismét tudtam mozogni úgy, hogy nem sziszegtem minden lépésnél.)



Az is furcsa, hogy mi számit leghasznosabb dolognak. Átértékelődnek itt valahogy. (Most az jutott eszembe., hogy ha mindent leírok, nem lesz mit mesélni.) Szóval a varrókészlet, meg a polifoam, mert ez utóbbiból mindenfélét ki lehet vágni, és pótolni vele a húst a vállamról, meg ilyeneket.

Különben nagyon vidám csapatot alkotunk - mikor kivel – én folyamatosan nevetek. Sokszor a nyomorunkon, de azon olyan jóízűen! Most a boltok nyitására várok, ilyenkor mindenfele tudatformáló szer használata nélkül úgy lődörög mindenki, mintha beszívott volna. Valahogy kiesünk az időből.

A spanyolok iszonyatosan türelmesek a zarándokokkal, mindenhol megadják az előnyt, legyen az legforgalmasabb útszakasz vagy körforgalom. Arra még nem jöttem rá, hogy mit gondolnak rólunk. A vándorló népek nagyon sokszínűek. A legkülönbözőbb korúak, sok az olasz, spanyol, francia. Amikor meghallják, hogy magyar vagyok, mindenki vigyorogni kezd. Van két japán is, ők ma fekete esőernyővel védekeztek a nap ellen. De mosolyogva!



Ági! Azt hogy kell megkérdezni, hogy hol vagyok? Mert sok helyen nincs települést jelző tábla, és fogalmam nincs. Azt sem tudom eldönteni, hogy mi a jobb: ha van, vagy ha nincs kilométer-jelzés. Mert ha van, úgysem reális, ha nincs, akkor fogalmam nincs, hol járhatok. Na csók mindenkinek.

Fotók:
Elképzelhetetlennek tűnt, hogy a szélmalmokig fel kell másznunk
Ezek a települések erőt adtak
Utóbb derült ki, Dél-Amerikából jöttek